Minden Felhasználónak, - akár saját szervert használ, akár ASP (SaaS) szolgáltatást vesz igénybe - minden perc és minden fillér számít. Ezt szem előtt tartva alakítottuk ki a MegaORA megismeréséhez szükséges módszereket, eszközöket. Vélelmezzük, hogy az ismerkedés és a mélyebb szintű tanulás legfőbb formája az egyéni tanulás.
Teljesen új, MegaORA-t nem ismerő felhasználóknak az ismerkedést lehet kezdeni egy díjtalan MegaORA bemutatón való részvétellel, amely a Forgalmazó telephelyén lehetséges előre egyeztetett időpontban. Az ismerkedést el lehet kezdeni teljesen egyénileg az ezen a weblapon rendelkezésre álló írott ismertetésekkel, valamint a rendelkezésre álló demó feldolgozásokkal. Egyes alrendszerekhez - amelyek bevezethetők általános és munkaigényes előszervezés, ügyvitelszervezés nélkül is - elkészítettünk kis mintafeladatokat leírással együtt.
A MegaORA-ban elérhető on-line help dokumentációk úgy lettek elkészítve, hogy egyrészt a munkavégzés közben, szituáció függően elérhetők az egyes munkafeladatokhoz kapcsolódó feladatok leírása, másrészt egy működő rendszerből kiíratható fejezetek, kötetek formájában összefűzhetők. A későbbiek során ajánlatos ilyen kiíratásokat készíteni és azokat végig olvasni. Ez elsősorban a MegaORA rendszer általános leírására - kezelés általános szabályai, jogosultság kezelés, naplózás, adatok biztonsági másolata, stb. - mint elolvasandó ismeret feltétlen szükséges. A konkrét programok - pl. főkönyv, pénzügy, bérszámfejtés, stb. - leírása is elérhető, kiíratható, mint külön-külön kötetek. Amint a weblap egyéb leírásaiból is látható, a MegaORA fejlesztése folyamatosan történik. Ez évben már a következő évi változatot készítjük elő. E folyamatos munkához a programokkal, dokumentációkkal, okatási anyagokkal foglalkozó ügyfeleink észrevételeit, javaslatait, tanácsait, kérdéseit szívesen fogadjuk erre az e-mail címre. |
|||||||||||||||||||